Nem különbözünk elődeinktől abban, hogy meg kell értenünk a jelenünket, ha tudatosan formálni kívánjuk a saját jövőnket és az emberiség jövőjét. Sajnos abban sem különbözünk elődeinktől, hogy a megismerés helyett szívesebben ringatjuk magunkat andalító előítéletekbe, amelyek előbb-utóbb katasztrófába torkollnak.
Feltételezem, hogy a jövő történészei valahol a hidegháború végétől és az internet elterjedésétől fognak számítani egy új korszakot, amely már most is viszonylag élesen megkülönböztethető a fatális 20. századtól. Ugyanakkor a 21. század minden globális problémája és fenyegető válsága a tömegideológiák keltetőjének számító 20. századból eredeztethető.
Ha tehát meg akarunk szabadulni ettől a súlyos tehertől, amit örökségül kaptunk, tisztában kell lennünk a jelenünk problémáival, amihez viszont a 20. századot kell mindenekelőtt újravizsgálnunk. Nyilván több módja is van ennek, ám kiindulásként hadd javasoljak egyet, ami nem igényel történelemtudományi elmélyülést, csupán egy irodalmi mű koncentrált és tudatos elolvasását.
A varázshegy című regényről van szó, amit a 20. század egyik legnagyobb írója, Thomas Mann alkotott. Megvannak az okai annak, hogy más múlt századi irodalmi klasszikusokkal ellentétben Thomas Mann miért vált mára viszonylag mellőzött szerzővé, jóllehet pont akkora az irodalmi értéke és a jelentősége, mint például Kafkáé vagy Prousté. Valószínűleg a ma emberének lelkületében és kondicionálásában keresendő az idegenkedés Thomas Manntól. Ezért arra bíztatom a nyitott elméket, hogy lépjenek túl esetleges idegenkedésükön, és olvassák el (újra) A varázshegyet. A ma is tomboló 20. századi fanatikus ideológiák esszenciáját fogják “gyorstalpalón” megtanulni és megérteni Castorp, Settembrini, Naphta és a többi szereplő vitáiban, amiket éveken keresztül a világtól elzárt varázshegyen folytatnak.
A jövőformálás ehhez képest nem lesz gyerekjáték.